Rewind: Marshall Mathers alias Eminem



A köcsög pasik magyarázata: "nem lehetek a superman-ed, mert annyi csajt kell kielégítenem..." Én erre azt mondom: ANYÁD!




Örökérvényű!!!!



Ez volt a kedvencem, Marilyn Mansonnal zseniális! Bár neki nincs sok szerepe, eleinte csak bólogat a ronda, nagy fejével, aztán valamit a mikrofonba ugat. Ami tőle gáz. De köszönjük Marilyn, megpróbáltad!

Lady Gaga újratöltve!

Ez lenne az új single??





Találtam egy koncertfelvételt is, ami érdekes, ha ennek a csajnak nem lenne jó hangja, tuti kiröhögnék!





De, mint azt a mellékelt ábra is mutatja, Gaga most lakkban nyomul. Ez sem az a tipikus utcai viselet, eléggé polgárpukkasztó, de nem annyira mint a fenékbevágós body. Ja és egy másik koncert.




Na és akkor most nézzünk meg egy Katy Perry élőt, ugyan már a lányokkal smacizós lány sehol sincs. Egy épkézláb hang nem jön ki a torkán! Gagával meg csak az volt a bajom, hogy a végén nagyon lihegett, szóval azt gondolom az edzésekkel lehet javítani, meg gyakorlás satöbbi. Egyébként végig pörgött és ott volt a topon!

...my life so fucking fantastic...-mondá Lilly Allen

Azt sem tudja ez a lány, hogy mi a jó és az igazi fogalma sincs mit csináljon. De ettől függetlenül nekem tetszik a Fear című száma Lilly Alennek. Akit egyébként eddig utáltam, de most már ezért a dalért nem utálom.


Kelly is back!

Sokáig csak elhízott hátsójáról és lógó pocakjáról hallhattunk és láthattunk képeket. De ennek vége! Kelly remekül néz ki és még annál is remekebb az új single. Kelly Clarkson My life would suck without you című dalát hatalmas várakozás előzte, ami nem is volt hiábavaló. Hiszen a dal remek, szerintem a siker garantált, ha nálunk nem biztosan, de odaát tutira. Videoklip még nincs pulbikus, s nem publikus sincs, hiszen a youtube-ról levette a sony. Addig is itt van ez, de most a dal a lényeg, nem a kép és látvány!
Akinek tetszik tegye fel a kezét!!!

Keri Hilson új dala, fix siker

A remek hangú énekesnő, újabb dögös dallal örvendezteti meg a nagyérdeműt! Szerintem remek a klip, és a dal is ütős!


Leona Lewis, a daloló bankrabló

Na végre a klip is jó, a dal is jó, ez tényleg tetszik. És szerintem sikerre van ítélve, hiszen amit Leona egyszer elénekel, abból tuti sláger lesz. Nagyon jó a klip,végre beszél is a fantasztikus énekesnő és története van a kisvideonak. Nézzétek, élvezzétek!!!

Alesha Dixon újratöltve!

Elkészült a Miss Teeq egykori rapper énekesnőjének soron következő klipje, ami elég szép lett. Egyszerű, de szép. De egyátalán nem Alesha Dixonos, a korábbi a Boys does nothing, sokkal jobb volt. És, ha jól olvastam akkor ettől várja a betörést USA-ba. Lehet, hogy sikerül, mert eléggé fülbemászó, de ez nem ő. Nekem a Miss Teeq-ben sokkal jobban tetszett, amit csinált.

Újdonság

Itt egy újabb szexi klip a brit cicababáktól! A Sugababes No can do című dala, nem rossz, de nem is jó. A dal ritmusához pedig ez a klip nem illik. Szexinek szexi, perverznek perverz, de valami rockos hangulatú dalhoz jobban illene, ja és a lányok már megtanulhatnának mosolyogni, folyton fapofát vágnak.


Miss Dynamite

Itt egy régi ismerős aki régóta nem hallatott magáról! Miss Dynamite, honnan is lehet ismerős, a Miss Dynamite és a Takes more sikere után kis hazánkban nem igen hallottunk róla. Mostanáig, mert ez a dal szerintem újra sikert hozhat neki.


Itt az Unstoppable!

Ahogyan vártuk, meg is jött Kat Deluna legújabb single-je, az Unstoppable!
Ez a video már sokkal szebbb és minőségibb, mint Kat Deluna többi klipje. De szerintem az a bőrruha nagyon gáz, idétlen a szabása. Azt énekli a dalban hogy ő megálíthatatlan, hát nekem az elején ez nem jött le. Viszont Lil Wayne hozta a formáját. A végére azért egészen belelendül a dominikai énekesnő is és a maszkulin stílus abszolút nyerő húzás volt! Enjoy!


Rewind első rész!

A Rewindban, kedves régebbi dalokat elevenítek fel. Most legyen a megtiszteltetés Jennifer Lopezé, a kedves kétgyermekes, háromszor elvált, maratonfutó hölgyé, aki nem egy kellemes dallal ajándékozta már meg a nagyérdeműt!












Elszánt fan-ok, béna próbálkozása!

Na kérem Christina Aguilera, Lady Gaga a ringben! Mint az alább látható videó azt hűen igazolja, Christina Aguilera nem másolja sokak kedvencét Lady Gagát, hanem rajzfilmfigurának öltözik és ráncos nyanyákat utánoz! Jobb Gagát utánozná:)




Ja és nem Gaga kezdte el ezt a hajviseletet!!! Úristen, és ki volt az a gyökér aki ezt mondta???

Gaga és a kedves, drága elnök Úr!

Na igen, kíváncsi voltam, mi történt újdonsült kedvencemmel, Lady Gagával az elmúlt napokban. S mit látok, politizál!!!!

Shy'M Szeretjük a franciákat, mégha büdösek is!

Shy'm biztos nem büdös, de az biztos, hogy jó számai vannak. Az első amire felkaptam a fejem, a Victorie volt, aztán rájöttem hogy a Femme de coluer se rossz. És az Oublie moi mindent vitt, amelyben mint Victorie-ben K-Maro működött közre. A nálunk is népszerű rapper most a francia énekesnő Shy'm legújabb dalába is belenyúlt, ami nem olyan nagy durranás, de a megszokott stílust és minőséget hozza. Meg lehet szeretni, nem elsőre, de másodikra mindnenképpen.


Nadiya got the energie!

Szót kell ejtenem egy nagyon jó francia énekesnőről, aki az NRJ awardson a kis Enrique-vel dalolt.

Az energikus bigék csapata PCD!

Újabb érdekességek a cirkuszból!!!

Na én nem írnám le a Circust. Itt van például ez a dal, aminek még nincs videója, de bízzunk benne, hogy lesz. De nekem olyan Mama riás, olyan Korda Gyuri feeling a bridge rész, nem!?

If you seek Amy?!

Betiltották Britneyt! Ha őt nem is, de legújabb If you seek Amy álnevű dalát igen, hiszen abban elrejtve megtalálható a F.U.C.K. me! Pfúj, csúnya, csúnya Britney, hát ezek a szegény mai gyerekek ettől fognak tönkre menni!


Megállíthatatlan

Kat Deluna a dominikai származású énekesnő, akinek habár szerintem első albuma remekre sikeredett, mégsem futott be. Pedig tele volt a korong jó számokkal. Most miután kiadót váltott, híresebbnél híresebb előadókkal dalolgat, pl van egy i wanna make love Kat Deluna feat. Akon verzió is, de a legújabb a cseppet sem Kat Delunás Unstoppable Lil Wayne-el. Ez a kocka biztos hogy bent lesz a videóban.


Us against the world

Na megjelent Christina Millian us against the world-ös videójának full verziója. Hááát, a szám jó, de ennél a homokban fetrengős, magát simogatós klipnél erősebbet is lehetett volna csinálni. Na jó azért felteszem.

Us Against The World - Official Music Video

Tami Chynn

Ő egy jamaikai énekesnő, ez egy száma. Ennyi, jó, többet nem tudok hozzátenni.

http://www.zshare.net/audio/538991033cbd8599/

Us against the world-brand new video!!!!

AMA 2008

Az előbbi gondolatok alapján eszembe jutott, hogy melyek voltak 2008 legjobb díjátadós performanszai? Szerintem ezek!




Beyoncé jön Magyarországra is áprilisban!!!!








És hogy legyen egy kis magyar is.

Minden jobb lesz...

Christina Aguilerának is van ám új száma. Sőt miután babázott egy kicsit, egy best of albummal jött ki, ami valljuk be elég gyenge próbálkozás. De a korongon új számok is vannak, na nem a Genie 2.0-ra gondolok, mert szerintem egy 10 éves (nem tudom pontosan mennyi) popszám elektro könötsben, főleg ez, gáz. De azért elevenítsük csak fel, azt a bizonyos MTv-s fellépést!




Közben találtam egy American Music Awardsos felvételt is.



Oké, visszavontam a korábbiakat, nem hasonlítgatom Gagát és Christinát, az olyan lenne, mintha a párizsit a pick szalámival hasonlítanám össze.

Circus, nesze neked Amerika

Britney új albumáról a második video a címadó dalból a Circus-ből készült. Elég jó! De ezt mégse fogom megmutatni, hanem a Good morning Americás performanszát, ami bizonyítja, mrs Spears visszavonhatatlanul visszatért.





Brintey anyu! ez jobb, mint a klip! Nesze neked Amerika!

Gaga in the room!

És ki nem hagyhatom a jelenlegi kedvenc albumom szerzőjét és előadóját, aki
éppen annyi idős mint én, csakhogy ő már egy number one hit-tel büszkélkedhet. Na ki ő?

lady gaga Pictures, Images and Photos

Ő Lady Gaga, alig néhány hete jelent meg hazánkban első singl-je, a Just dance, ami egy csapásra mindenki kedvence lett, máris gombamód szaporodnak a magyar Gaga fansite-ok. Ki tudja miben rejlik Gaga varázsa, talán a provokatív viselkedése, a hangja, a nem mindennapi hangzásvilág, vagy talán a megzenésített témák?
Gaga 22 éves (!), olasz származású zenész famíliából származi, korábban írt dalokat nagyoknak és 2006 óta saját karierrjén munkálkodik. Sikerrel, hiszen debütáló lemeze ontja magából a slágereket. Miután meghallgattam, úgy voltam vele, hogy kettő nem teszett, ez a Eh, eh, valamint a Brown eyes. Bár sokak szerint ezek azok a dalok, amelyekben Gaga érzéki énjét is megmutatja, hát bocs, de én nem vagyok rá kíváncsi. Na mindegy, a Just dance sikere után itt az újabb megahit, a Poker Face!



Ez az abszolút kedvencem a lemezről. De jó még a Lovegame, Paparazzi, Fame, Money Honey, Beautiful dirty rich, Paper Gangsta, Vanity, I like it rough, Starstuck. Szóval mind. És egy kis különlegesség, Poker Face acapella!



Ez a klip nem olyan formabontó mint a Just dance, és az a koreográfia.... Nem jön be. Az a része Gagás szerintem, amikor a napozóágyon vonaglik. De szép, színes, a dal viszont nagyot üt!
Christina Aguilerát megvádolták azzal, hogy Gagát másolja, ő pedig elég lenézően beszélt Lady Gagáról. Pedig, megkérdőjelezem azt, hogy melyikőjük a jobb énekesnő. Nekem eddig Christina volt az abszolút kedvencem, de valahogy most nem tudott megújulni. Gaga viszont egy friss színfolt a zenei piacon.

Sasha, a rettenthetetlen!

Ma olvastam egy cikket a Shape magazinban, Beyoncé-ről. Mindeddig nem értettem miért adta azt a címet vadiúj albumának,hogy I am...Sasha Fierce. Aztán ebben az interjúban elárulta, hogy azért, mert amikor színpadra lép, akkor valaki mássá válik, Sashává, a rettenthetlenné, ilyenkor úgy érzi bármire képes. Ezért lett a lemez címe ez, azt szeretné, ha minden nő elhinné, hogy bármire képes.-szép gondolat. De még a lemez milyen jó lett!

I Am... [Album Cover] Pictures, Images and Photos

Két korongból áll, az egyik melankolikusabb, a másik pörgősebb. Nekem a kettes korong tetszik inkább, ezen van a Single ladies, Radio, Diva, Sweet Dreams. De a Scared of lonley is jó, meg a Halo, Satellites és akár az egész track listát felsorolhatnám, de nem teszem, inkább mutatok videókat.






ÉS a meglepő ám nem mulatságos Video phone, sajnos video egyelőre nincs, de ez volt a legjobb fanvideo, amit találtam. Enjoy

The doll domination!

Hogy ők lennének a Spice Girls reinkarnációi? Na azt kétlem, már csak azért is, mert ők szebbek, vagányabbak és nem rágógumi popot nyomatnak. Íme egy remek szám Doll Domination című albumukról.



Egyébként az album szerintem remek, erotikától túlfűtött, táncolható és kellemes dallamokkal teli. A kedvencem róla a When i grow up, Bottle pop, Wathca think about that, ennek a klipje alább....




Szerintem gyenge a klip, a szám jó, de ez a klip olyan mint egy leszbi homevideo. Gáz, semmi sztori, csak fehérneműs nőcik. A fiúknak biztos tetszik, de egy ilyen jó kis albumtól többet várnánk.