Akciós Beyonce koncertjegyek! - csak amcsiknak!

Photobucket



Beyoncé bejelentette, hogy 1000 csökkentett árú jegyet kínál rajongóinak elkövetkezendő amerikai turnéján. A texasi származású énekesnő elmondta, ezt a lépést azért tartotta fontosnak, mert szeretné, ha minél több rajongója számára lenne elérhető ebben a nehéz gazdasági helyzetben.

Természetesn más sztárok is követték példáját: Taylor Swift, U2, No Doubt és a Blink-182.

Brintey's working on her new videos!

Ugye az köztudott, hogy a következő single a Circus-ről a Blackouton is egykor szereplő Radar lesz. Brintey Anyu már dolgozik is az új videón, amelynek rendezője Dave Meyers lesz. Hát, nagyon kíváncsian várom a klipet, annál is inkább, mert ez volt a kedvencen a Blackout-ról és vagy ezerszer meghallgattam és nekem már összeállt egy klip a fejemben. Kíváncsi vagyok Dave Meyers fejében mi van? :O

brinteys radar clip photos

De már azt is tudni lehet, hogy az ötödik single a Kill the lights lesz! Ami szinten bazi jó szám, örülök annak, hogy maxi is lesz. Szerintem sikeres lehet! Ahhoz pedig már elkezdték készíteni az animált klipet. Szóval Britney Anyu nem pihen, tanult a hibáiból és ma már tudja, ha a szekér fut, nem szabad leszállni róla!

britneys kill the lights anime clip

Goodbye!

Csak látszott a csajon, hogy nagyon akarja, hogy a videója sok helyen legyen látható, hát gondoltam....legyen!
Egyébként nem is olyan rossz!


Goodbye

No WAR!!! Just listen to far east music!

Worst Katy Perry performance ever

A csaj nagyon gáz, lehet, hogy jól énekel meg vicces lány! De,... ez a fellépés olyan mint egy ovis horror! Ahogyan ott ugra-bugrál a színpadon, olyan mint egy hülye kislány aki kiszabadult az óvodából és mikrofont lopott a színfalak mögött és feljött egy kicsit hülyéskedni, a barom japánoknak!!!! Nagggggyon gááz!
A gagyi cuccáról meg még nem is beszéltem, ebben semmi japán sincs! Ha a legyezőket nem számítjuk. Biztos ezzel a hacukával akart Katy a japánoknak kedveskedni, hogy az ő kultúrájuknak megfelelően öltözik. De ez ROHADTUL NEM SIKERÜLT! Undorító!


Soulja Boy, who is it????

Azt hiszem, ez a klip a legrosszabb kategóriába kerül. Hogy miért?? Ki a nyál ez a Soulja Boy??? Idegesítően szövegel, ez a magát H.V.CS.-nek képzelő hülyegyerek, a videóklip meg egyszerűen okádék! Borzadály! Csak az elrettentés kedvéért!!!


Paradiso Girls drinking tequila???

I gotta feeling.....that this song will be a megahit!!!!!!!!!!!

B.E.P. új száma a The E.N.D.-ről. Szerintem, nagyon slágergyanús.



BRÉKING,BRÉKING!!!!!!!!!! Lady Gaga paparazzi

A polgárpukkasztó Lady Gaga, ezzel a klippel már örökre beírta magát a poptörténelembe! Állati, imádom!



Lady Gaga-Paparazzi(music video)
Vezi mai multe video din Muzica »

Lady Gaga new song

Lady Gaga japán bónusztrack-jéről van szó! Ami elég jó. Manapság olyan hírek terjengnek, hogy Marilyn Mansonnak ( aki kis hazánkba jön, a Volt fesztiválra)bejön Gaga és Lady Gaga is úgy nyilatkozott, hogy szívesen dolgozna együtt az "Antikrisztussal". Jó ég, ebből mi lesz? OMG!

RIhanna with Kanye

Heidi horror!!!!!!!!!!!!!!!!!! WTF??????????????




Ilyen szart még életemben nem láttam és hallottam! Először is, hogy lehet valakinek ilyen idétlen neve??? Olyan, mint egy prosti a klipben!!!! Gusztustalan!!!! Sokk volt a látvány is és a hang azaz a zene is!!! HOgy lehet ilyet kiadni?! OMG! Olyan, mint egy házipornó, a csajnak hangja nyista és a dal idegesítő rágógunmi popot idéző hányadék! Ha egy hétig részeg lennék és másnapos vasárnap, akkor se hallgatnám meg mégegyszer! HULLADÉK!!!!!!!!!!!!!!
És egyébként ki ez a csaj??????? WTF?!??!?!?!

A worst song from Brooke Hogan

Itt egy újabb dal Hogan kisasszonytól, ami szerintem gáz! A Rough Me Up sokkal jobb volt, mint Hey yo. Ami ugyan Colby O'donis-szal készült, de ez nem emel az uncsi dallamokon!

Hush, hush!!!

Here is an exclusive part of PCD's new music video, for Hush, hush, hush! N-Joy!


Rewind: Mr. President

ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓh azok a szép Coco Jambós idők!!!!!!!!!!!!!!!! Istenem, milyen melegséggel is tölti el a szívem a dal meghallgatása! Ki ne emlékezne a Mr. Presidentre???? Persze, hogy mindeki tudja, miről karattyolok. Igen ők voltak azok a két bige, meg a néger csávó, akik Brémából jöttek, de nem ők a brémai muzsikusok:)




De volt ő nekik más emlékezetes daluk is!




Nina Sky again!

nina

Ugye nálunk a Move ya body című dalukkal lettek ismertek, olyan 2004. körül. Azóta nagyot fordult a Világ, a lányok is változtak és a zenéjük is. Jó irányba!



Nina Sky - Don't Stop
Asculta mai multe audio Muzica »

Esmée Denter first time on bestmp3blogger

esfs


A youtube-os sztár, akár így is jellemezhetnénk a 18 éves Esmée Denters-t. Akinek a neve kicsit furán csenghet, hiszen sem nem amcsi, sem nem brit (ugye általában világhírnévre ezen emberek szoktak szert tenni a zeneiparban), hanem holland. Sztorija mesébe illő, először a youtube-on lett sztár, majd miután a videómegosztós társadalom megismerte a nevét, jött az égi szerencse. Maga Justin Timberlake szerződtette le, s ezzel megnyíltak a kapuk a világhírnév felé. Hát mit ne mondjak, van ennek a Justin fiúnak füle!



Justin Timberlake feat. Esmee Denters - Casanova
Asculta mai multe audio Muzica »

Gucci Mane in the spotlight

Gucci Mane bestmp3blogger.blogspot.com

Egy újabb déli rapper, a 28 éves Gucci Mane, aki az amerikai zenei életbe The Traphouse című 2006-os albumával robbant be, most egy nagyon jó számmal és hozzá egy nagyon vicces és igényes videóval jelentkezik. Érdemes figyelni rá!




The Saturdays Work video premiere




A dal nekem nagyon tetszik, a videója se rossz, de lehetne ennél ezereszer jobb is, mondjuk, ha egy vicces vagy furfangos történet játszódna le a szemünk előtt.

Beyonce is an egoist??

Check out Beyonce's new, supersexy vide for her single from the Sasha Fierce album Ego! Its hot! What do you all think?


Dolla is dead!!!!

Dolla

Gyász a sztárok világában. Ma brutálisan kivégezték az atlantai illetőségű, amerikai rappert Dolla-t. Los Angelesben a Beverly Center bejáratánál érte a halálos lövedék a rappert, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A nálam egy évvel fiatalabb előadóról azt mondják egyesek, összetűzésbe került valakikkel és ezért került a stukker. Egy biztos, a zenét kedvelők minden bizonnyal megrendültek a hír hallatán. Emlékére egy dalát hallgassuk meg!


ESC 2009. Game Over

Vége van az Euróvíziónak, ahogyan arra számítani lehetett, a mi emberünk a mezőny végén kullogott. És ugyan én nem figyeltem fel a srácra, mert túl suttyó feje volt, de a finn csávó nyert.



Az én kis kedvencem Alex C a dögös számával sajnos nem lett első, de én Jade Ewens-t tettem volna első helyre.

Queensberry



Ma hallottam ezt a dalt az MR2-őn, rögtön felfigyeltem rá. Nem tudom miért, de tetszik a szám! A német Queensberry nevű lánybandától származik. De hogy kik is ők???

h

A "Queensberry" együttest a Popstars című Megasztárhoz hasonló tehetségkutató műsorral "dobták össze". Bemutatkozó albumuk, a Volume 1. Németországban rögtön aranylemez lett, úgyhogy lehet, hogy tényleg tudnak valamit a lányok. Bár a történelemben volt már példa, hasonló sikeres "bandákra", de azt is láthattuk, csak a természetes módon alakult együttesek maradnak fenn, a showbuisness szigorú és kemény vlágában.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért nagy nevek is dolgoztak a lemezen, mint például Pete Kirtley, aki a Sugababes slágereit is jegyzi.

Did you hear the new song from Estelle and Sean Paul??

When your answer is no, then watch the video!

Rob Thomas is back with a new track

Rob Thomas

Ki ne emlékezne Santana mára klasszikussá vált Smooth-jára? Vagy a Matchboxx 20 Disease című számára? Lehet az utóbbira kevesen emlékeznek, de arra az érces hangú srácra, aki ezeket a dalokat énekelte, arra biztos! Ő nem más, mint az én személyes kedvencem, énekesek közül, ROB THOMAS! 2000. tájékán jelent meg első szóló albuma, melyről a legnagyobb sikert a Lonley no more című dala hozta, de a This is how a heartbreaks is remek volt. Most újra itt van Rob, és kész arra, hogy lenyűgözzön minket. Első dala, új albumáról (Cradlesong lesz a címe) a Her Diamonds. Amelynek klipjében Alicia Sileverstone a "spinédzser" is feltűnik.

Jordin Sparks

Első alkalommal a music world-ön! És egy nem mindennapi dallal!



by

Jamie Foxx is here

Jamie Foxx sings

Ez egy nem is olyan rossz szám Jamie Foxx-tól, akinek egyébként is szexi hangja van. De hála Timbaland ritmusainak elég élvezhető lett a szám. Én adnék neki egy 5 alát.

Jennifer Lopez, a nyughatatlan

Jenny Lo.

Annak ellenére, hogy jelenleg babázik, azért hallat néha magáról Jennifer Lopez. A következőkben két olyan szám található, amelyek ugyan újak, ám mégsem lesznek maxik. Pedig az eredeti terv ez lett volna, ám miután a Hooked on you kiszivárgott, nagy valószínűséggel a tervezett Best of album sem jelenik meg. Pedig piszok jók a számok!



Jennifer Lopez - One Love (New 2009)
Asculta mai multe audio Muzica »



Jennifer Lopez - What is love
Asculta mai multe audio Muzica »

T.I. új száma

T.I. the hunter

Nem tudom, mi lelte ezt a srácot, de ontja magából a jobbnál jobb számokat. És olyan nagyszerű előadókat gyűjt maga mellé, ami biztos garancia a sikerre. Bár ő maga is nagyszerű előadó, de nem túlzás, ha azt állítom a duettekkel robbant be Európába. Elég, ha a My love-ra, vagy a Livin your life-ra gondolunk vagy ott van a még friss Dead and Gone. És most Mary J. Blige-dzsal az örökifjú és legendás RnB énekesnővel. Szerintem biztosan sláger lesz.



T.I. -Don't Forget (feat. Mary J Blige)
Asculta mai multe audio Muzica »

Pink new video

Beyonce have a break???

beyonce


Beyoncé elismerte, hogy lehet tart egy két éves szünetet. Hogy ez idő alatt, mit fog csinálni? Biztos nem paprikát szeletel! :O

Azt mondja: " A fontossági sorrend lassan változik. A mostani turné után biztosan elfáradok és szükségem lesz két év kikapcsolódásra (nem sok az a két éve, kikapcsolódásra??). Eléggé keményen dolgoztam, hogy minden jól menen. Most nagyon jó helyzetben is vagyok."

A Destiny's Child egykori oszlopos tagja azt mondta, most már szeretne férjével is több időt tölteni. Nem mintha Jay Z nem előadó lenne, aki koncertezik, de mindegy Beyoncé elhisszük.

"Megpróbáltuk összeegyeztetni a naptárainkat. De egy évvel ezelőtt én elkezdtem dolgzni a mostani turnémon, hogy aztán legyen elég időm otthon lenni."-mondta Beyoncé.

"Más nők elmennek dolgozni, és felkapják a gyerkőcöket, aztán elmennek ebédelni, de nálam ez nem olyan egyszerű. Nem egyszerű amiatt, amivel foglalkozom. Csak úgy, ha azt mondom két hét pihenőt tartot és tényleg betartom a két hetet."

Viszont Beyoncé azt cáfolta, hogy családtervezésen törnék a fejüket férjével és ezért szeretne szünetet tartani.

Brooke Hogan update

brooke hogan

Hulk Hogan pici lánya már cseppet sem pici, sőt nemrégiben töltötte be a 21 életévét, amelyet új dalának premierjével ünnepelt. A dal remek, amelyben Flo Rida is közreműködött, tehát garantált a siker. De egy kicsit Britney Spears Womanizer-jére hajaz. N-JOY

Sophie Ellis Bextor feat. Freemasons

Újabb forró elektro ritmus a nyárra, és nem más mint Sophie Elis Bextor gyönyörű és csodálatos hangú énekesnő tolmácsolásában.

Alesha Dixon

Alesha three times



Alesha Dixon guiness rekord felállítására készül, mégpedig a legtöbb táncossal lebonyolított fellépéssel. Az ötlet onnan jött - mondta az énekesnő - hogy a Lets get exicted és a Boy does nothing-ot is 60-70 táncossal vették fel. És remek volt a hangulat, akkor Alesha azt gondolta, ez milyen sok. Aztán megtudta a rekordhoz, 250 ember kell. Úgyhogy most vasárnap lesz a nagy "rekord döntögetés", kíváncsiak vagyunk, hogy sikerül.

Britney's new single

britney now

Megvan mi lesz Britney Baby új maxija, nem más, mint -az én személyes kedvencem - a Radar. Ami szerencsére nem merült feledésbe a Blackout bukása után, amin ugye eredetileg volt. És felkerült Circus-re is. Kíváncsi vagyok, ki rendezi majd a klipet és mit álmodik mellé.




Britney Spears-Radar
Asculta mai multe audio Muzica »

"Vén kecske is megnyalja a sót"

A vén kecske alatt, vén tyúkot, azaz a szétszabott, agyonplasztikázott Paula Abdult értem. Úgy tűnik ez most a visszatérések időszaka, legalábbis a sztárok ezt hiszik. Paula Abdul is új számmal rukkolna elő. Az American Idol-ban mutatta be először felejthető számát, az egészben a tánc volt a domináns. És a tánc tetszett is, kár, hogy a zene Paula régi énjére emlékeztet. Ezek a dallamok már kimentek a divatból, na jó loptak bele egy két kötelező elektronikus elemet, ami manapság elvárás. De ez így még kevés.

Kevin Rudolf news

Kevin Rudolf


Kevin Rudolf először Lil Wayne-el tűnt fel a Let it rock című számmal, és most itt az újabb csemege a Welcome to the world. Ami elég jónak tűnik. De ki is ez a bizonyos Kevin Rudolf?
Az biztos, hogy egy amerikai, new york-i srácról van szó. Aki nem csupán előadó, hanem dalszövegeket is ír, sőt még prodcerkedik is. Olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Justin Timberlake, Lil Wayne, Nelly Furtado vagy Timbaland. Albuma - amelyről a fenti két szám származik - 2008-ban jelent meg, In the City címmel.


A worst Lil Kim song ever

New Ashanti single

Ashanti

Úgy tűnik Flo Rida sosem alszik, vagyis sosem pihen. Ismét egy RnB énekesnő dalában működött közre, mégpedig Ashantival. A Lets do something crazy-ről nem tudni video lesz e belőle, de az biztos Ashanti The Vault című soron következő albumáról száramzilk.



03-ashanti-lets_do_something_crazy_(feat_flo_rida)_(produced_by_miguel_migs_baeza)
Asculta mai multe audio Muzica »

Bréking!

Late night with Keri Hilson

Holly Valance is back????

HOlly Valance


Ki ne emlékezne a Kiss, kiss kicsit sem szégyenlős ausztrál énekesnőjére. Igen ő Holly Valance, aki úgy tűnik 6 év szabadság után, visszatérne. Már el is utazott Angliába, hogy több mint fél évtizedes kihagyás után ismét szólóalbumot jelentessen meg. Sajtóértesülések szerint, Frankmusik-kal töltötte a múlt hétvégét, aki egy elektropop előadó. A páros nem pásztorórákat töltött együtt, hiszen elmondták, zenét csináltak, amit mi is hamarosan hallani fogunk.
Emlékeztető Holly Valance-ből!





Gaga is "Chillin"

Lady Gaga

Itt a legújabb szám Lady Gaga-tól, most Wale-val, aki egy nigériai származású amerikai rapper, aki "Dél"-ről jött. Nem rossz! N-JOY!



wale feat. lady gaga - chillin
Asculta mai multe audio Muzica »

Flo Rida feat. Teaira Mari



A vége felé már veszettül idegesítő a refrén! De a piszkos férfiak egy kaptafára készültek - ezt sugallja a klip is.

Eminem video premiere!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Úristen, nagyon ütős ez a klip, már-már horrorfilmre hajaz! Nagyon állat, ez a csávó simán elmehetne egy thriller főszereplőjének, a pszichopata feje megvan hozzá! Tuti van valami stikkje, vagy bazi nehéz gyerekkora volt. De ez csak a zenéjére jó hatással van, mert a szám állati! N-JOY!!!


Eminem - 3am (Official Music Video) from SwaggerMusicWorld.com on Vimeo.

Ciara update

ESC2009. part 4.

A belgáknak van egy "Elvisze"!!!





Ő a kedvencem! Szerintem a két srác a swinges beütéssel nyerő lehet!!

ESC 2009. part 3.

Végre egy szexi pasi az Eurovízión. Szerintem ő a görög Ricky Martin!!!



Szerintem ő is jó, ő a román csaj aki a balkáni lányokról énekel, szerintem vicces lesz!



Az biztos, hogy emellett a lány mellett, a többiek porszemek.



Nézzük a török Jessica Simpson-t!

Breaking News: Gipsy.CZ rocks the show

Na kérem, amikor Magyarországon sokan a hátuk közepére sem kívánják őket, ők bizony kiállnak Európa legnagyobb zenei színpadára és megmondják az élest. Ugyanis a Gipsy.CZ Csehországot fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztviálon Moszkvában. Daluk, amellyel a publikumot szórakoztatják az Aven Romale! Íme egy csipet a szövegéből:

They use to call me Gipsy, hello there.
It means no problem to me, I don´t care.
Till I´ve got microphone making you act
I love to be that gipsy rat.


Cigánynak hívnak, sziasztok.
Nem jelent problémát, nem érdekel,
Amíg a kezemben a mikrofon és szórakoztatlak titeket
Addig szeretek cigány patkány lenni.

A szöveg többi része sem nélkülözi a rasszizmus ellenes kijelentéseket, egy kicsit szerintem fel akarnak lépni a rasszizmus éa a romák rossz megítélése ellen. És a fellépés illetve kiállás, halálosan jó! Mivel Európáról van szó és, ha a tavalyi ukrán nyertest nézzük, nekik is megvan az esélyük a nyerésre. Főleg, hogy értelmes és aktuális témát dolgoznak fel, emészthető formában.

Eurovision Song Contest part 2.

Tavalyelőtt a moldáv csaj volt a kedvencem, hát ez...Nem rossz! De a Mojo sveta di musica akkoriban jobb volt!



Feltűnt valakinek, hogy alig van pasi??? Ez is egy énekesnő lesz, mégpedig Andorrából, de szerintem vajmi kevés esélye van, ezzel az idegesítő dallal. Főleg most amikor inkább az elektronikus dallamok a nyerők.

Eurovision Song Contest part 1.

Idén Moszkvában rendezik meg az európai zenei élet krémjét felvonultató nagyszabású "énekversenyt"! Természetesen Magyarország is képviselteti magát, ki ne tudná mekkora huza vona volt mire meglett a "mi emberünk", aki Ádok Zoli! Szerintem harmatgyenge Dance with me című számával, azért ez sehol sincs Rúzsa Magdi Aprócska blues-ához. De mindegy, nézzük kik és mivel neveztek- a teljesség igénye nélkül csak a jobbakat!

Azerbajdzsán színeiben Arash és AySel az igen jó Always-zal!


Ők Örményországot fogják képviselni a Jan Jan-nal, ami szintén fülbemászó! Kár, hogy a klip ilyen ősidőket idéző...



Albánia énekesnője Kejsi Tola!



Soraya, nagyon meggyőzően nyomja, én rá szavazok!!!

Saturdays like Lady Gaga????

The Saturdays

A Saturdays fel akarja venni Lady Gaga stílusát, az új daluk (alább látható és hallható) a Work kedvéért. De nem is a stílus a lényeg, hanem a dal!!!!


No Doubt - 5 év után újra együtt

no doubt

Újra összeállt a már-már legendássá vált együttes, a No Doubt.5 év szünet után pedig a Today Show-ban előadták a Spiderwebs, Dont Speak és az Its My life című dalaikat.



Jó látni és hallani, hogy még mindegyikük a régi. Gwen Stefani Matt Lauer-nek az interjúban elmondta, hogy sokáig tartott újra összehozni a bandát, mert "baby üzemmódban" volt (azaz életet adott első és azt hiszem második gyermekének). A basszusgitáros, Tony Kanal hozzátette, hogy a No Doubt összehozása és új dalok felvétele egyaránt nem egyszerű dolog.

"A stúdióban voltunk és próbáltunk dalolat írni. Aztán rájöttünk, hogy valami hiányzik. Aztán nem játszottunk öt évig"- mondta Kanal.

"Mi csak újból be akartunk robbanni és zenélni és újra összejönni. Egymással és persze a rajongókkal, akik már olyan régóta támogatnak minket."

A No Doubt "újraalakuló" turnéját a New Jersey Bamboozle Fesztiválon kezdte meg ma.

Katy Perry new video

Cheryl Cole goes to solo

cheryl cole

A Világ legszexisebb nője, a Girls Aloud frontasszonya és pasik ezreinek álma-ő Cheryl Cole! Akit ugye a Girls Aloudban ismerhettünk meg, de most szólóban folytatja tovább, ugyan még két lemez köti a Girls Aloud-hoz, de úgy nyilatkozott, hogy ezzel nem fog feloszlani a legendás brit lánybanda. Hogy Cheryl kivel és milyen dalokon, azt egyelőre nem tudni, de érdekes lesz, az biztos.


Hillary Duff update!

hillary duff


Hillary Duff új száma szerintem meglepően jó, önmagához képest nagyot alkotott. Jó mondjuk a legutóbbi Rich out is tetszett, de abba volt valami feszültség ami nem tudott kitörni. Ez viszont ilyen "light-os", de meglepően jó.


Britney's Circus comes to Europe!!!!!

Britney womanizer


Britney Spears nyolc új dátummal bővítette európai turnéját, ugyan az "Öreg Kontinensre" látogat, kis hazánkat mégis kihagyja (kár:(). Britney nagy "cirkuszt" fog csinálni: Írországban, Franciaországban, Belgiumban, Dániában, Finnországban és Svédországban.
Weboldalán pedigazt ígérte a rajongóknak, hogy a koncerteken bombasztikus látványelemekre, látványos táncokra számíthatnak!

Ezek az új dátumok:

June 19 - Dublin, O2 arena
June 20 - Dublin, O2 arena
July 5 - Paris, Bercy
July 6 - Paris, Bercy
July 9 - Antwerp, Sportpalais
July 11 - Copenhagen, Parken
July 13 - Stockholm, Globen
July 16 - Helsinki, Hartwell Arena

Sugababes working with Red One!

Sugababes

A Sugababes Red One-nal, Lady Gaga producerével dolgozik. Tegnapelőtt stúdióba vonultak, a csajok Twitterén Keisha szerdán ezt írta: "Wow, állati volt a mai nap! Hallottunk két remek számot, amit mind hárman szeretünk. RedOne állati és alig várjuk, hogy felénekeljük a dalokat!"
A csapat múlt hónapban aláírt egy szerződést a Rock-A-Fella records-sal, ezért az új anyagot az Államokban is kiadják majd.
Keisha azt is közzé tette, hogy tervezik, hogy Rihanna és Beyonce producerével dolgozzanak.
LEgyen úgy, kíváncsian várjuk az eredményt! Remélhetőleg nem valami Lady Gaga-s maszlag lesz belőle!

Not another girl group - Electrik Red

Electrik Red


Ismét egy lánybanda, csakhogy ők kellemes rnb zenét nyomnak. És nem is akárkivel, magával Lil Wayne-nel.

Sean Paul is back with a new track: So fine!

sean paul


Sean Paul sokáig nem hallatott magáról - vagy csak mi nem hallottuk - most viszont egy elég jó számmal rukkolt elő. Igazán "seanpaulos", szerintem meg van az esélye, hogy zúzzon!



Sean Paul - So Fine
Asculta mai multe audio Muzica »

Csajok a paradicsomból-Paradiso Girls

paradiso girls


A Paradiso Girls a Pussycat Dollsba be nem került csajokból áll, és a PCD producerei hívták életre a bandát. Ez az első számuk a Patron Tequila, Lil Jon-nal és T. Pain-nel.




The Paradiso Girls - Patron Tequila (feat Lil Jon and T-Pain)
Asculta mai multe audio Muzica »