Video news

Több előadó is a napokban, hetekben készíti új dalának videoklipjét. Ott van rögtön Rihanna, aki az S&M-hez készít klipet, felkerült az egyik videomegosztó portálra egy kulisszák mögött készült videó, amelyben látható, hogy Riri nem fogja vissza magát. Latex cuccban domborít és még guminő is lesz a videóban! A klip most KEDDEN debütál!
Jennifer Lopez hosszú hallgatás után tér vissza a Kaoma Lambada című számának átdolgozásával, azaz az On the floor-ral. Éppen mostanság készül hozzá, egy igazi bulizós klip, amelyben J.Lo mint a party királynője feszít! Nagyon színes és mozgalmas videóra számíthatunk.
No és Britney Spears mega-új dalához a Hold it against me-hez is javában készül a videoklip. Azaz tegnapelőtt fejezték be a forgatást, amelynek második napján az énekesnő twitterén közzétett egy képet a forgatásról. Aztán  szerdán arról írt a facebook-on, hogy talán majd másnap mégegy képet tud közölni a rajongókkal, de ez még várat magára. Annyit azonban tudni lehet, hogy Los Angeles-t választotta Brit stábja helyszínnek és az a Jonas Akerlund rendezte, aki Lady Gaga Paparazzi című klipjét is jegyzi (tudjátok, amelyikben Alexander Skarsgard-dal szerepel C-:). A készítők azt ígérik Britney olyan ruhákat visel majd és olyan dolgokat csinál majd a videóban, amit korábban sosem láthattunk tőle, rajta.
Mindenesetre mindenki izgatottan várja a pop hercegnő új klipjét, hiszen a dal szenzációs!

De Ian Carey is forgatott nemrégiben egy klipet a Last Night című szuperbulizós új dalához, de egyelőre nem árulta el, mikorra várható a megjelenése.

Newcomer: Jessie J

Sokat olvastam róla, de egészen addig, amíg rá nem vettem magam, hogy belehallgassak egy-két számába, nem gondoltam, hogy érdemes lenne, hogy írjak róla. De most már nagyon is biztos vagyok benne, hogy érdemes írnom Jessie J-ről és fogunk még sokat hallani róla. Hiszen egy valóban üde színfoltja a zene világának, s nemcsak hogy üde, de egyedi színfoltja is.
Nem akárki ő, Jessie J is egy zeneszerzőből lett előadó, akárcsak Wynter Gordon. Jessie Doctor Luke-kal együtt írta Miley Cyrus toplistás dalát a Party in the USA-t, de szerzett már dalt Alicia Keys-nek, Christina Aguilera-nak és Justin Timberlake-nek. Aki szerint Jessie jelenleg a világ legjobb énekesnője!
 No ez nem kis dícséret és nem is akárkitől!
Első dala a Do it like a dude lett, melyet eredetileg Rihanna-nak írt, de úgy döntött inkább ő maga fogja megjelentetni. Erre majd csak márciusban kerül sor, de a videó már a megosztóportálok kedvence lett! Az első lemeze a Who you are címet viseli majd és Angliában március 28-án jelenik meg, az Államokban pedig április 12-én.
De ez mind csak egy dolog, mert napvilágra került egy vadiúj Jessie J dal, amely a Nobody's perfect címet viseli és nagyon, de nagyon jó. Hallgassátok!

Here is our actual newcomer the british singer-songwriter JessieJ, who already wroted songs for Miley Cyrus (Party in the USA), Alicia Keys, Christina Aguilera and Justin Timberlake. He said about her, that JessieJ is now the best singer of the world! Big words from JT. But JessieJ is actually a big innovator, and succesful in Europe and in the States too. 
Her first song Do it like a dude was original written for Rihanna, but JessieJ decided she will release the song. She already recorded a video for the song, and Do it like a dude is the fav clip of the video sharing sites! Her debut album Who you are will be released on 28th March in the UK, 12nd April in the US. 
But these are just words! Listen to her new song, Nobody's perfect!


JessieJ: Nobody's perfect

No Mercy's position 'laid down'



Van itt egy kis nyalánkság T.I.-tól, a Dél Királyától. A Grammy díjas rapper az utóbbi napokban tette közzé új klipjét, amely a No Mercy című (december megjelent) albumának második kislemeze. A dal szerintem az egyik legjobb a No Mercy-ről, de azért vannak ennél jobbak is. Mondjuk a Castle Walls, én azt vártam volna következő kislemeznek. De talán majd a harmadik lesz...
A Lay me down, kissé old school szerintem, de azért csempésztek bele némi modern hangzást is.
T.I. hetedik stúdióalbuma egyébként jelenleg a negyedik a Billboard rap album listáján, a top200-ban pedig 26-ik, azaz két pozíciót rontott a helyzetén a No Mercy, hisz a múlt héten még a 24-ik volt és arról már ne is beszéljünk, hogy még a negyedik helyen is tanyázott!
Majd csak jönnek a klipek és aztán felfelé ível a No Mercy csillaga toplistákon...

Here is some tidbit from T.I., the King of the South! The Grammy award winner rapper's new video for Lay me down debuted this week. This song is the second single of the album (in stores now), and i think this is one of the best songs from No Mercy, but there are better records than this for example: Castle Walls. Maybe next time...
Anyway, i really like the song. Got a lil' old school taste, but also a bit modern. 
T.I.'s seventh studio album No Mercy is now #4 on Billboard Rap Album chart and #26 on Top200. Which is not so good result, because it was at #24 and also was previously #4. 
But i hope he will make another clips, and the position of his new album will be better!


World premiere of Born this way lyrics!

Lady Gaga ma éjjel közzétette legújabb slágerének a Born This Way-nek szöveges verzióját, amely az ugyanezt a nevet viselő harmadik albumának előfutára lesz (febr. 13.). Alább olvashatjátok!

Lady Gaga has leaked the lyric of her new single Born this Way, which will be the forerunner of her same titled album (song release date: 2.13.11.). 

Source/forrás: @ladygaga

BORN THIS WAY 
WRITTEN BY: LADY GAGA 
PRODUCED BY: LADY GAGA, FERNANDO GARIBAY, DJ WHITE SHADOW 
MIXED AND ENGINEERED BY: DAVID RUSSEL



INTRO:
It doesn't matter if you love him, or capital H-I-M
Just put your paws up
'cause you were Born This Way, Baby

VERSE:
MY MAMA TOLD ME WHEN I WAS YOUNG
WE ARE ALL BORN SUPERSTARS

SHE ROLLED MY HAIR AND PUT MY LIPSTICK ON
IN THE GLASS OF HER BOUDOIR

"THERE'S NOTHIN WRONG WITH LOVIN WHO YOU ARE"
SHE SAID, "'CAUSE HE MADE YOU PERFECT, BABE"

"SO HOLD YOUR HEAD UP GIRL AND YOU'LL GO FAR,
LISTEN TO ME WHEN I SAY"


CHORUS:
I'M BEAUTIFUL IN MY WAY
'CAUSE GOD MAKES NO MISTAKES
I'M ON THE RIGHT TRACK BABY
I WAS BORN THIS WAY

DON'T HIDE YOURSELF IN REGRET
JUST LOVE YOURSELF AND YOU'RE SET
I'M ON THE RIGHT TRACK BABY
I WAS BORN THIS WAY

POST-CHORUS:
OOO THERE AIN'T NO OTHER WAY
BABY I WAS BORN THIS WAY
BABY I WAS BORN THIS WAY
OOO THERE AIN'T NO OTHER WAY
BABY I WAS BORN-
I'M ON THE RIGHT TRACK BABY
I WAS BORN THIS WAY

DON'T BE A DRAG -JUST BE A QUEEN
DON'T BE A DRAG -JUST BE A QUEEN
DON'T BE A DRAG -JUST BE A QUEEN
DON'T BE!

VERSE:
GIVE YOURSELF PRUDENCE
AND LOVE YOUR FRIENDS
SUBWAY KID, REJOICE YOUR TRUTH

IN THE RELIGION OF THE INSECURE
I MUST BE MYSELF, RESPECT MY YOUTH

A DIFFERENT LOVER IS NOT A SIN
BELIEVE CAPITAL H-I-M (HEY HEY HEY)
I LOVE MY LIFE I LOVE THIS RECORD AND
MI AMORE VOLE FE YAH (LOVE NEEDS FAITH)

REPEAT CHORUS + POST-CHORUS

BRIDGE:

DON'T BE A DRAG, JUST BE A QUEEN
WHETHER YOU'RE BROKE OR EVERGREEN
YOU'RE BLACK, WHITE, BEIGE, CHOLA DESCENT
YOU'RE LEBANESE, YOU'RE ORIENT
WHETHER LIFE'S DISABILITIES
LEFT YOU OUTCAST, BULLIED, OR TEASED
REJOICE AND LOVE YOURSELF TODAY
'CAUSE BABY YOU WERE BORN THIS WAY

NO MATTER GAY, STRAIGHT, OR BI,
LESBIAN, TRANSGENDERED LIFE
I'M ON THE RIGHT TRACK BABY
I WAS BORN TO SURVIVE
NO MATTER BLACK, WHITE OR BEIGE
CHOLA OR ORIENT MADE
I'M ON THE RIGHT TRACK BABY
I WAS BORN TO BE BRAVE

REPEAT CHORUS


OUTRO/REFRAIN:

I WAS BORN THIS WAY HEY!
I WAS BORN THIS WAY HEY!
I'M ON THE RIGHT TRACK BABY
I WAS BORN THIS WAY HEY!

I WAS BORN THIS WAY HEY!
I WAS BORN THIS WAY HEY!
I'M ON THE RIGHT TRACK BABY
I WAS BORN THIS WAY HEY!

New video - Diagram of the Heart








As we wanted it became a very interesting video. And Diagram of the Heart's second single If i were you is a amazing song. The new song will be released on 13. March. And the album Vital Sings late this year.

Elkészült a Diagram of the Heart második videoklipje, legújabb - március 13-án megjelenő - kislemezükhöz az If i were you-hoz. Az utóbbi időszak egyik legígéretesebb elektro-pop duójának lemeze csak ez év vége felé kerül a boltokba, Vital Sings címmel





New Avril Lavigne video!






A Gaga post with Animal and new remix of Born this way!


This is a already unreleased snippet from Lady Gaga, it's called Animal! And below you can listen to her new song from Born this way. This is a remix of a track from the upcoming album. The song was debuted at Thierry Mugler fashion show.

Ez egy eddig még ki nem adott dal Lady Gaga-tól, az Animal!


Hatalmas hisztéria előzi meg a sztár harmadik lemezének a Born this way-nek megjelenését. Az első dal egy divatshow-n debütált, ez egy remix dal, azt nem tudni az eredeti milyen lehet. Erre csak a Born This Way várva várt megjelenése után adhatok megbízható választ. Ám Gaga új albumának megjelenésébe bekavarhat Britney Spears új lemeze is, hiszen kb. egy időben jön ki a két korong. És a Hold it against me-ből következtetve erősnek ígérkezik az is. Kérdés, hogy a lecsúszott pop hercegnő le tudja e taszítani trónjáról a "new age pop" királynőjét.....



Rihanna video news



Rihanna új hírekkel szolgál Loud című lemezével kapcsolatban. Ugyanis elkészítette legfrissebb videoklipjét az album második kislemezéhez az S&M-hez. A klip rendezője Melina Matsoukas, aki Rihanna Rude Boy, Rockstar és Hard című klipjeit is rendezte. Ezek a klipek igencsak rendben voltak, szóval talán ismét egy ütős videót dobnak össze....
Rihanna a közeljövőben egyébként még szerepel Nicki Minaj Fly című klipjében is és Kanye West All of the lights című videójában is. Ez utóbbi is egy igen jó számnak ígérkezik, szóval be is bököm ide nektek!





Rihanna gaved news for the public. She shot a new video of her second single off Loud, S&M. The video was produced by Melina Matsoukas, she also notes Rude Boy, Rockstar and Hard videos. So, hopefully we will watch a awsome and colorful video. 
Rihanna will also performing in Nicki Minaj's Fly and in Kanye West's All of the lights video, which will be also great so i show you this!

J.Lo back on the floor


Jennifer Lopez visszatért business-be! Mint azt már sokan tudjátok az American Idol új évadjában ő is a zsűritagok egyike lesz (Ryan Seacrest és Steven Tyler mellett), de még az elmúlt időben sokat dolgozott új lemezén is. Amelyet ide-oda tologattak, megjelenik aztán mégsem. De most kikerült két dal J.Lo új anyagából. Az egyik az On the floor, melyet RedOne jegyez és Pitbull rapbetétje dobja valamiképp, a slágergyanúsnak egyáltalán nem nevezhető dalocskát. Egyébként a Kaoma egykori slágerét a Lambada-t dolgozta fel J.Lo.
A másik dal a Good hit, nekem jobban tetszik. Szerintem ez inkább emlékeztet a J.Lo-s érára, ami viszont tökre bejött Jenny-nek. Nem tudom minek kell erőltetni a latina-s vonalat, ha egyszer az már nem menő...





Jennifer Lopez is back to the business! After long time - she made a new album, and then we heard that was wrong, she will release new single, than we heard she will not....- two new tracks circulating on the internet. First song is On the floor produced by RedOne, and Pitbull is also performing the song. The single is a remake of Kaoma's Lambada, and i don't like it....
The another song is Good hit, this song is a lil' bit better. Because it reminds me of the J.Lo era. I don't know why it forced this whole latina thing at a time when it's not going...

Usher - The video evidence



Mint arról már korábban beszámoltam, Usher azt írta twitterén, hogy 12-i berlini koncertet sajnos át kellett tennie más napra, mert betegség miatt nem tudott fellépni. Nos, most már az is világos, hogy miért.
Az interneten kering egy videó, melyen jól látható, hogy Usher énekelget a színpadon, majd amikor ráeszmél, hogy egy hang sem hagyja el a torkát eldobja a mikrofont és egyszerűen elsétál onnan. Állítólag: elment a hangja.
A közönség hangos füttykoncerttel jutalmazta a sztár "lelépését".
Egyébként az American Music Awards gálát, ha láttátok, ott sem ment neki valami fényesen az éneklés. A DJ got us fallin' love-val lépett fel és egyértelműen hallatszott, hogy a magas hangokkal meggyűlik a baja. Pedig az, tényleg nem egy nehéz szám!

As already wrote it, Usher twitted that he have to rescheduled his concert in Berlin at the O2 Arena on 12nd January due to illness. But the truth is, he lost his voice during the show! There's a video on the internet, it's clearly visible that he sang and after he realises that he can't sing, throw away the mic and walks down the stage. The crowd gaved a whistle concert because of Ush's non-performance. 
Anyway, if you saw the American Music Awards show, he can't sing there. He performed DJ Got us fallin' love and he got also problems with singing the hig pitched voices....But the song was'nt difficult!

Golden Globe Awards: Nominated songs



Vasárnap adják a Golden Globe díjakat, már 68-ik alkalommal. A zenészek között ezúttal Gwyneth Paltrow, Christina Aguilera és Carrie Underwood dalát jelölték "arany glóbuszra". Christina Bound to you című balladáját jelölték a neves díjra, mely a Burlesque című musical betétdalaként csendült fel.
Gwyneth Paltrow is dalra fakadt idén egy szerep kedvéért, a Country song című filmhez énekelte a Coming home-t, mely szintén díjra esélyes.
A harmadik jelölt pedig az American Idol-t megnyert Grammy díjas énekesnő Carrie Underwood, aki a Narnia krónikáinak legújabb részéhez vette fel a There's a place for us című számot.

68th Golden Globe Awards airs on sunday, there are 3 music nominees this years award show. Christina Aguilera's Burlesque song Bound to you, a power ballad, is nominated for a Golden Globe award. American Idol and Grammy and many more award winner Carrie Underwood is also nominated for a globe. She singed the soundtrack for Chronicles of Narnia: The Dawn Treader, her nominated song is There's a place for us. Actress Gwyneth Paltrow singed a song in last year for a role. She recorded Coming home for her movie Country song.





Alexandra Burke - The Silence lyrics MAGYARUL IS!



Láttam, hogy néhányan érdeklődtök Alexandra Burke dalának szövege iránt. Megtettem, amit tudtam...ha hibát találtok, kérlek jelezzetek! 


You lift me up and knock me down 
A fellegekig emeltél, majd hagytad, hogy lezuhanjak
I'm never sure just what to feel when you're around 

Sosem tudtam biztosan, hogy mit érzek ha a közelemben vagy!
I speak my heart but don't know why 

Elmondtam, mit érzek, de nem tudom, miért
Cause you don't never really say what's on you mind 
Mert te sosem mondtad el mi jár a fejedben

It's like, I'm walking on broken glass. 

Olyan mintha üvegszilánkokon lépdelnék.
I wanna know but I don't wanna ask! 

Tudni akarom, de nem akarom megkérdezni!


Refrén:So say you love me or say you need me, don't let the silence do the talking! 
Mondd, hogy szeretsz, vagy mondd, hogy akarsz engem, ne hagyd, hogy a csend beszéljen!Just say you want me or you don't need me 
Csak mondd, hogy akarsz vagy mond, hogy nem kellek
Don't let the silence do the talking 

Ne hagyd, hogy a csend beszéljen!

It's killing me 

Megöl engem 
(love in silence) 

(Szerelem a csendben)
It's killing me 

Megöl engem (love in silence) 
(Szerelem a csendben)It's killing me 
Megöl engem (love in silence)
(Szerelem a csendben)


Verse:
You let me in, but then sometimes 

Beengedtél engem, de aztán néhányszor
Your empty eyes just make me feel so cold inside 

Az üres tekintetedtől azt éreztem, hideg van odabent
When I'm with you it's like rolling dice 

Ha veled vagyok, az olyan, mint a gördülő kocka
Don't know where or how you're gonna make me cry 

Nem tudom, hogyan és miért ríkatsz meg újra.


Refrén:So say you love me or say you need me, don't let the silence do the talking! 
Mondd, hogy szeretsz, vagy mondd, hogy akarsz engem, ne hagyd, hogy a csend beszéljen!Just say you want me or you don't need me 
Csak mondd, hogy akarsz vagy mond, hogy nem kellek
Don't let the silence do the talking 
Ne hagyd, hogy a csend beszéljen!

It's killing me 
Megöl engem 
(love in silence) 
(Szerelem a csendben)
It's killing me 
Megöl engem (love in silence) 
(Szerelem a csendben)It's killing me 
Megöl engem (love in silence)
(Szerelem a csendben)

It's like 

Olyan mintha
I'm (I'm) walking on (walking on) broken glass 

Üvegszilánkokon lépdelnék
I wanna know but I don't wanna ask 

Tudni akarom, de megkérdezni nem

'Cause once you say it 

Mert csak egyszer mondd ki
You can't take it back 

Már nem kaphatod vissza
And this the end and please just fake it fast! 

Ez itt a vége, szóval csak hazudj gyorsan!





Refrén:
So say you love me or say you need me, don't let the silence do the talking! 
Mondd, hogy szeretsz, vagy mondd, hogy akarsz engem,
ne hagyd, hogy a csend beszéljen!
Just say you want me or you don't need me 
Csak mondd, hogy akarsz vagy mond, hogy nem kellek
Don't let the silence do the talking 

Ne hagyd, hogy a csend beszéljen!

It's killing me Megöl engem 
(love in silence) (Szerelem a csendben)
It's killing me Megöl engem (love in silence) (Szerelem a csendben)It's killing me Megöl engem (love in silence)(Szerelem a csendben)

You lift me up, and knock me down 

A fellegekbe emeltél, aztán hagytad, hogy lezuhanjak
I'm never sure just what to feel when you're around 

Sosem voltam benne biztos, mit érzek, ha a közelemben vagy.

More british music: Keisha Buchanan



Ő volt az utolsó láncszem, de talán jobban is járt, hogy kikerült a Sugababes-ből. Egy tőle szokatlanul happy stílusú dalt énekel Keisha Buchanan, amely a hírek szerint az angol tehetség új és hivatalos dala lesz az idén. Az Under Control, mindent tartalmaz, amit manapság egy single-nek tartalmaznia kell, ahhoz, hogy sikert érjen el. És idegesítően fülbemászó dallama van, olyan, ami beeszi magát az ember fejébe és onnan aztán ki nem mászik. Csak esetleg akkor, amikor már milliószor meghallgattad! Azt hiszem, ezt nevezik fertőző dallamnak :-D

She was the last link, but maybe it's better that she leaved Sugababes. Keisha Buchanan sings in a style's far away from her. Under Control will be her firt official single in 2011, maybe the forerunner of her first solo album!? 
The song contains everything that's necessary for a hit and got annoyingly catchy tune. You know what im talkin' about, when a melody nestle in your head, and only leave when you listened a million times! I think this can we call "infectious tune" :-D

Nicole: Don't hold your breath

Ez a séró súlyos! De Nicole-nak még talán ez is jól áll! A lényeg, hogy úgy néz ki, végérvényesen megmentette őt a süllyesztőtől a szuperproducer RedOne. Nicole legújabb kislemezét is ő jegyzi, a Don't hold your breath-től is olyan sikert vár az egykori Pussycat Doll, mint a Poison-től. Mondjuk én erre azért olyan nagy esélyt nem látok, mert az tényleg ütős volt. Ez a dal kicsit lájtosabb, de hajrá!

This harido is sick! But Nicole looks good! Anyway it seems like superproducer RedOne officially saved her from decay. He produced Nicole's latest single Don't hold your breath. She awaited so big succes from this one like Poison, but i  don't think this is possible. Don't hold your breath is a nice song too, but it's a bit softer.

New Alesha Dixon video!





Alesha Dixon elkészítette a The Entertainer című albumának harmadik kislemez dalának videoklip változatát. Az Every little part of me-ben Jay Sean vendégszerepel és igencsak slágergyanús a dalocska. A dal producere a Slick & Magic duó volt. Ők egy londoni zeneszerző páros, akik dolgoztak már Jay Sean-nal, valamint McLean-nel is. Alesha albumára három dalt írtak, ezen kívül még a The Entertainer és a Colour című dalokat.
Alesha sok nehéz hónap után van, aminek örülhet, hiszen a legjobb dal kategóriájában jelölték Brit Awards-ra a Breathe slow-ért. Emellett pedig  egy MOBO Award várományosa is, a Drummer Boy klipjéért. 


Alesha Dixon permiered her third video for Every little part of me of her second solo album The Entertainer. The song features Jay Sean, and produced by Slick &Magic. This is a songwriter, producer duo from London, they worked with Jay Sean, McLean. They wrote 3 songs for Alesha's latest album, this song, and Colour, The Entertainer. 
This song sounds good, and a suspect hit... 
After a few hard months Alesha can be happy, because she is nominated for a Brit Award in the category for best british song Breathe slow, and Dixon is also nominated for a MOBO Award in the category of best video for Drummer Boy! 



A.J. enters rehab



Egykori kedvenc fiúcsapatom tagja, hajdani plátói szerelmem A.J. McLean megerősítette, hogy rehabra vonul. Közleményben tájékoztatta rajongóit és a sajtót döntéséről, melyben azt írja: 2011. nagyon munkás év lesz a BSB számára, ezért úgy érzi egészségesnek kell lennie, hogy a legjobbat tudja nyújtani.
A sztár már korábban - 2001-ben és 2002-ben - is állt rehabilitációs kezelés alatt. A.J. január 9-én töltötte be 33-ik életévét. Sok sikert a gyógyuláshoz!


The member of my once beloved boyband, my former platonic love A.J. McLean confirmed in a statment that he enters rehab. He wrote, that 2011 will be a busy for the band, and he wants to be healthy to doing his best. 
The 33 year old popstar checked already rehab in 2001 and in 2002. Endurance for his healing!

Usher: Due to illnes rescheduled


"Elnézést kérek a berlini rajongóimtól, akiknek kényelmetlenséget okoztam a ma esti koncert elhalasztásával." - írta tegnap este Usher twitterén. Az amerikai sztár a berlini O2 Arena-ban adott volna koncertet az OMG turné keretében, de betegsége miatt nem tudott a világot jelentő deszkákra állni. Miután az orvosok megvizsgálták a világsztárt, úgy döntött, hogy inkább kihagyja a január 12-i koncertet, amelyet aztán a mai estére ütemeztek át.
Honlapján egyébként közzétették, hogy már jobban van.
A berlini show után legközelebb január 14-én lép fel Usher, Rotterdamban (Hollandia), majd 15-én Oberhausen-ben, 16-án Antwerpen-ben (Belgium). Hazánkba nem jön el a DJ got us fallin' in love előadója, legközelebb Németországban láthatjuk őt színpadra lépni. Sajna.... Több turnéinfo, itt!

"I am truly sorry to all my fans in Berlin who were inconvenienced by tonight's postponement of the show" - wroted Usher on his twitter, after he had rescheduled his Berlin conert yesterday due to illness. He has been treated by doctors for a sinus complication that affected his balance and he is already feeling better. The show has been rescheduled for tonight, Thursday January 13, 2011. The concert is a part of Usher's OMG Euorpe Tour, which continues with his concert in  Rotterdam (Netherlands) 14th January, then 15th Oberhausen (GER), 16th Antwerp (Belgium). More infos here!

Watch Kanye's face :-D



Kanye West nem gyenge arc! Tekintve, hogy ő saját órájának az arca. A kis csecsebecse nem olcsó mulatság, ugyanis potom 180 ezer dollárért teheti magáévá a giccsrajongó Kanye rajongó. 18 karátos arannyal készült és gyémánt berakás is van rajta. Az óra számlapját pedig maga Kanye arca díszíti. Hát, ízlések és pofonok....

De azt meg kell jegyeznem, hogy ez az óra még mindig olcsónak számít, Usher 250 ezer dollárt kóstáló Tiret karórája mellett.

Kany West is'nt weak! Because his face decorates the Kanye West watch, which cost is 180.000$. And diamonds with 18 karat-gold adorn this "cheap" bauble. Tastes! But this watch is a bit cheaper than Usher's Tiret watch, it costs 250.000 $.

Katy Perry dressed up with great beats!


Végre egy nem rágógumi Katy Perry szám! Köszönöm Istenem, hogy adtál egy ilyet is!
Annyira utáltam már a műanyag, kommersz, rágógumis és pink, meg bugyikék Katy Perry-t!!! A ronggyá játszott California gurls-t, és a szintén ronggyá játszott Teenage dream-et!
De a Dressin up kissé másabb, mint ezek a kommersz vackok. Egy nagyon-nagyon picit hajaz Lady Gaga-ra. De még mindig uptempo és igazi, eredeti popzene. Szerintem fogyasztható, még nekem is...pedig én....
Ez a dal egyes hírek szerint, rajta lesz Katy újra kiadásra kerülő Teenage Dream című lemezén, amely még idén a boltokba kerül. Talán több ilyen stílusú új dal is helyet kap a korongon bónuszként!

Thank God, a new not bubble gum sounded Katy Perry track, it is Dressin up! I really love it! I hated so much this score music, this plastic music, this dinky music what was played for a thousand times by the radio stations....God, i hated so much, it was enough!!!
But here is this new song, it remindes me a little bit for the "old" Katy, who singed I kissed a girl. And i think it's consumable, for me too...but me, my taste is a difficult case....
According to media souces the song will be on Katy's re-release of  her Teenage Dream album. Hopefully there will be another Dressin up style bonus tracks on the record!

New song: Pitbull - International love



Pitbull új nyilvánosságra került dala az International love a márciusban megjelenő Planet Pit albumon lesz megtalálható és így első hallás után azt  mondhatom,hogy a lemez húzó dala lehet. Mivel Pitbull a tavalyi nyár két legmeghatározóbb dalában is közreműködött elvárható tőle, hogy egyet ő szolgáltasson már. Az International love-nak minden esélye megvan erre! A rapper egyébként január 15-én ünnepli 30-ik születésnapját egy őrült partyval az egyik Miami klubban, BSZ Pitbull!

Pitbull's latest just been disclosed track is International love, the song will be on the Miami rappers new album Planet Pit (out: 22nd March). In my opinion this track can be the pull song of the album. 
Pitbull has teamed up with Enrique and Usher in last summer for the two greatest hits of 2010, it was expected from him to make a own summer hit. And International love have the chance to be the biggest hit of 2011's summer!


Breaking! - Britney's Hold it against me has arrived!!!!!!!


Egy nappal a tervezett időpont előtt került nyilvánosságra Britney hivatalosan is új dala, a Hold it against me. Melynek demo verziója a múlt héten került fel a netre, s igencsak felkeltette a rajongók érdeklődését.
Megérte várni, hiszen az új dal igazán jóra sikerült. Nincs telenyomva autotune-nal, hanem egy igazi Britney-s dalocska lett, némi modern hangzással megfűszerezve!

One day earlier than it was scheduled premiered Britney's brand new single Hold it against me! The demo version was circulated since last week on the internet, and the fans were excited about it. 
And the full song is so great, as we expected! No autotune, but real Britney-melodies, with a lil' bit modern sound! 

Cheryl Cole covers Fabolous magazine

Snoop Dogg's new vid!



Igaz, hogy Snoop "agglegény himnuszként" aposztrofálta, de azért meg kell említenem Snoop Dogg új klipjét a Wet-t (nedves). Azért igen jó lett a dal....Igaz, van benne némi autotune, ami miatt a rajongók egy része támadja a jó, öreg Snoop-ot. Szerintük már csak a pénz érdekli a rappert és azért csinál ilyen "tucat zenét", pedig szerintem az újabb Snoop Dogg dalok is vannak olyan jók, mint a régebbiek. Igaz, hogy jólfésült, akarom mondani jól fonott lett Snoop az évek során, meg könnyebben emészthetőek a számai, de ő akkor is csak Snoop Dogg, a double G!

It is true that Snoop described his new song as the "bachelor anthem" but i have to post the video. Because with all the video elements the new Snoop Dogg song Wet is a great single...with a touch of autotune...Some fans are saying that he turned into mainstream, and always take care about money. But i like his newest stuff, not just the old doggystyle:-D



First Ian Carey post - Last night



Ezt a srácot a twitteren fedeztem fel magamnak, egészen mostanáig nem foglalkoztam vele. De az új dala felkeltette az érdeklődésemet, Ian Carey egy amerikai dj. Aki mivel nem volt elégedett az ottani dance szcénával áttelepült Hollandiába - információim szerint - és aztán onnan hatalmas sikereket ért el. Több millió példányban adott el lemezeket, különböző formátumban és 50 ország színpadán mutatta már meg zenéjét. Több díjat is nyert már és illusztris személyeknek hangszerelt dalokat. Nem csoda, hogy már-már legendássá vált a neve a dance zenében. Nem is értem, miért csak most fedeztem fel!
No, de a lényeg, hogy közzétette új dalát a Last Night-ot, amelyben Snoop Dogg is vendégszerepel. És mit mondjak? A dal nagyon is fogyasztható!!!! Jó étvágyat hozzá!


I've found this guy on the twitter, but untill this time i did'nt care about him, his music. But his new song.....
Ian Carey is a american DJ, who moved to the Netherlands after he became unhappy with the american dance music scene, and he was succesful from there. He sold million copies of his records worldwide in every format, he dj'ed in 50 countries, he produced songs for very illustrious peapoles this why he became legendary in the dance music!
But, he recorded this new song Last Night, which features the big Snopp Do double G aka Snoop Dogg! It's a crazy club hit! I really love it! It is catchy, a real cool song for big parties! Awsome!


Spotlight: Eva Simons



Emlékeztek a Silly boy című számra, amiről mindenki azt hitte, hogy Lady Gaga és Rihanna közös száma lesz? A dal előadója egy holland hölgy, Eva Simons. És hála a - később álhírnek bizonyult - hírverésnek az énekesnő debütáló dala a Silly Boy hatalmas siker lett. Emlékeztetőül....

Do you remember of the song Silly Boy, about everybody thought that it will be Rihanna and Lady Gaga's first duet? The songstress who finally performed the song was a dutch lady, her name is Eva Simons. And thanks to the publicity Silly Boy as her debut single was a big succes. Just a reminder...

Evaról azóta nem igen hallottunk, most azonban új dallal rukkolt elő. Afrojack-kel közösen vette fel a Take over control-t. Amit leginkább az érdekes jelzővel illetnék! És a klip, egyáltalán nem illik a dalhoz....De legalább Eva hangja a régi! És az jó! 
Mindenesetre egész jól fut Eva szekere, hiszen több koncertje is lesz a napokban az Államokban. Fellép Las Vegas-ban és San Diego-ban is! Remélem a Silly boy-jal és nem ezzel!

Since the big succes of Silly boy, we not heard anything about her, but now she recorded a new song. Eva Simons together with Afrojack recorded Take over control. I could say about the song just in a nutshell: interesting....And the video does not fit to the song! But Eva's voice is still great! 
Anyway it runs well for her, Eva will perform in this days in Las Vegas, and in San Diego. I hope not with this song! 

On set pic: Nicki Minaj feat. Rihanna




Nicki Minaj és Rihanna közös klipet készít, a duó a fent látható képet tette közzé. Pontosabban Rihanna tette fel twitterére a képet. Úgy tűnik a két hölgy remekül egymásra talált. Ez a közös dalnak is jót tett, hiszen a Fly a Pink Friday egyik legjobb dala lett!

As you see on the photo upwards, this days two fav girls workin together. Nicki Minaj and Rihanna was spotted on the set of Fly and Rihanna uploaded the photo to her twitter page. It seems like this two found a common voice, and this is good for the song. Because Fly is one of the best songs of Pink Friday!

People's Choice Awards 2011. - Awards for musicians

A People Choice Awards idén sem múlhatott el zenei díjak nélkül. Ezúttal Eminem volt a legeredményesebb, ugyanis ő kapta a legjobb férfi előadónak, a legjobb hip-hop előadónak járó díjat. De az év dala és videoklipje is a Love the way you lie lett, melyet Slim Shady Rihanna-val közösen vett fel. Rihanna pedig a legjobb pop előadó díját kapta. Női előadók között Katy Perry diadalmaskodott.
Míg a country kategóriában nem született meglepetés, ugyanis Amerika kedvence Taylor Swift örülhetett a győzelemnek.Akárcsak Usher, persze ő nem country-ban utazik, a legjobb R&B előadónak járó trófeát kapta meg az idei People Choice Awards gálán. Ó és majd kifelejtettem a kedves kis Selena Gomez-t, akit a bandájával a The Scene-nel az év legütősebb új előadójának választottak.







This years People's Choice Awards was rich in music awards. The most succesfull artist was Eminem who won the award for best male and best hip-hop artist. Slim Shady also won two awards for his iconic duet with Rihanna The way you lie. Rihanna won a award to, for best pop artist. 

The award for best female artist goes to Katy Perry, and she won the online sensation of the year category. Taylor Swift triumphs in the category for best country artist, just like Usher but he won a award for best R&B artist. 
Selena Gomez and the Scene got a award for best breakout artist. 


Britney Spears: Hold it against me!



FULL VERSION HOLD IT AGAINST ME: HERE!!!!

A pop hercegnője, Britney Spears tegnap közzétette twitterén a fenti albumborítót, amely az új kislemezt a Hold it against me-t hivatott reklámozni. Nagy a tömeghisztéria a dal körül, melynek demo változata már fent kering a világhálón. Britney a borítót és a netre felkerült demo-t csak úgy kommentálta: "Hallottam, hogy egy demo verzió felkerült a netre. Ha azt hiszitek, hogy az jó csak várjátok meg míg meghalljátok a végleges változatot, kedden!"
A dal nekem egy kicsit a Shattered Glass-re hajaz, ami a Circus-ön volt megtalálható. Na, nem az egész dal, csak a chorus része hasonlít egy kicsit. Mindenesetre, ha nem nyúlnak túl sokat hozzá (azon túl, hogy a vokálhangot kicserélik Britney-ére) teljesen jó lesz ez a dal! Ideje visszatérni, Ms. Spears!


The princess of pop, Britney Spears tweeted  yesterday cover art for her next and long awaited new single Hold it against me. Everybody waiting excited for the new single, which's demo version is leaked online. She wrote about it: "Heard an early demo of my new single leaked. If u think that's good, wait til you hear the real one Tuesday."
After i heard the song i thought it is a little bit similar to Shattered glass (the song was a single of the Circus 2008.). Okay, not the whole song, just the chorus part. Anyway, if they will changing not too much - just by replacing the vocals with Britney's voice - it will be a very nice single! Already, there was the time of return Ms. Spears!

Justin Bieber with Selena Gomez????



Ez ám a dráma gyerekek! Csak úgy kapkodtam a fejemet, amikor felmentem ma reggel a netre, mivel megláttam a Selena Gomezről és Justin Bieberről készült lesifotókat. De nem is az volt durva, mert hát gyerekek és ha egyszer jól elvannak együtt, miért is ne?! No, de a kommentek! Ú, az durva! Szegény Selena, most aztán kapja az átkokat, meg a fenyegetéseket. Merthogy a feldühödött Justin Bieber rajongók legszívesebben megnyuvasztanák a kedves énekesnőt. Olyan kommentet is írt egy őrült rajongó, hogy :"Hagyd békén Justin-t, ő a miénk!" Sőt olyan twitter bejegyzés is olvasható: "Kedves Selena, ha összetöröd Justin szívét, több millió rajongó szívét töröd össze!"
Félelmetesek ezek a rajongók! A Selena pártiak viszont indítottak egy fórumot is a twitteren #stopselenahate néven, az egyik bejegyzésben ez olvasható: "Justin Bieber rajongók hülyék vagytok, Selena-t utáljátok. Inkább csak utáljátok a tényt, hogy nem ti vagytok Ő!"
Kíváncsi leszek, hogy reagálnak a fiatalok....mármint az érintettek!

That's the drama! I just wondered when today i go up to the internet, i saw this pictures about Selena Gomez and Justin Bieber. But that was'nt drama, i thought they are sweet, young and why not if they feeling good?! But the fans are crazy!!!! 
The comments are rough about the fact that this two are together! I read this: "Selena, if you are Justin's girlfriend i will kill you!" and "Selena, leave him alone, he is ours!" OMG! Thats formidable! 
But the Selena fans made a topic on the twitter #stopselenahate, and i read a comment in this "You hate Selena, really you hate the fact, that you're not her!" 

Kylie celebrating 5 years cancer free


Kylie Minogue ma öt éve, hogy leküzdte a rákot! Egy spanyol lapnak adott interjújában osztotta meg tapasztalatait a betegséggel kapcsolatban. "Meg kell tanulnod átadni magad az orvosoknak és nemcsak nekik, akik jó munkát végeztek, hanem azoknak is akik segíteni akarnak. Van, amikor az ember nem akar anyámasszony katonája lenni. De nekem az is nagy segítség volt, hogy hagytam az embereknek, hogy valóban segíthessenek. Ezek aprócska lépések. Azt hiszem, elcsépelt mindig azt mondani: légy erős. Mert nem lehetsz mindig erős! Mindig vannak olyan pillanatok, amikor padlón vagy és szörnyen érzed magad, de aztán újra felállsz és hinni kezdesz." - mondta az ausztrál énekesnő, aki már fél évtizede, hogy rákmentes életet él és a karrierje csak úgy szárnyal.


Kylie Minogue is cancer free for 5  years! She told to a spanish journal her experiences of cancer.
“You need to hand yourself over to not only the medical people, who do a fine job, but to all the people who want to take care of you. Sometimes you don’t want to be mollycoddled. But what I found helpful is you have to let them help you,” she said. “It’s baby, baby steps. I think it’s too simple to say ‘just stay strong’, because you can’t be strong all the time. You have those moments when you’re down and so horribly, horribly low, but you still come up again, so believe in that.” - told Kylie who's carreer rises in  this days.

Spotlight: Diagram of the Heart



Nemrégiben figyeltem fel az alább megtekinthető és élvezhető videoklipre, s most ebben a pangó újévi időszakban gondoltam, rátok szabadítom az új kedvencemet. Ez a Diagram of the Heart, ami hivatalosan egy két londoni zenészből álló duó. A tagok Kye Sones és Anthony Gorry, az alább látható Dead Famous volt a debütáló daluk, ami nem kis sikert hozott számukra. Remek kritikákat kapott, az egyik újságírói vélemény a modern pop zene egy egészen új szelete a Diagram of the Heart zenéje, hiszen lágy zongora, könnyektől áztatott vonós hangok, kemény szinti betétek egyaránt megtalálhatóak benne. De az kétségtelen, hogy a remekbe szabott dal - a Dead Famous - rászolgált a dicséretekre, hiszen egyedi és különleges.
A zenekar egyébként mostanság készíti második klipjét az If i were you című dalához, ami így a behind the scenes videóból ítélve egy szintén igen jó dalnak ígérkezik. A teljes videóklip február 13-án jelenik meg!

I've found this band a few more weeks ago, but it thought i overwhelming you with my new fav band just in the first muzzy new years day. This band is Diagram of the Heart, the two guys - Kye Sones and Anthony Gorry - coming from the UK. The first single and video was Dead Famous, you can check it out below! 
The first single was big succes, it recieved excellent ciritcs. And this is'nt a surprise, because the band got a very new vibe, and in my opinion Diagram of the Heart is unique in the biz.
Otherwise in this days the band is shooting the second video for If i were you. After watched the behind the scenes video, i can tell; it will be a cool song too. The video will be premiered on 13th February!