Körülbelül már három hete megszereztem a Talk That Talk című albumot, de csak tegnap szántam rá magam, hogy végig hallgassam. Persze ebben közrejátszottak az eladási mutatók: egy hét alatt platina minősítést ért el Angliában. Aztán nekiláttam az új Rihanna albumnak.
És megfogalmazódott bennem: miért is olyan felejthetetlen előadó Rihanna. Szerintem azért, mert habár világsztár lett belőle egészen fiatalon, és mindössze 23 évesen a világ a lábai előtt hever, nem feledkezett meg a gyökereiről. R&B énekesnőként kezdte, és ma is ilyen zenét játszik. Habár vannak dance számai is (S&M, We found Love, Where have you been), nem távolodott el eredeti stílusától. És a karibi ritmusok (Rihanna barbadosi származású) ma is ott vannak a dalaiban.
A lemez a dallamos és fülbemászó You da one című dallal indul, amely egyébként a kettes számú single a lemezről. Aztán dance-s irányba megyünk el a szintén slágeres hangzású, ám gyorsabb tempójú Where have you been-nel, ezt követi a már kész sláger We found love.
A címadó dalhoz az alaphangulatot Jay-Z rap betétje adja meg és a súlyos dobok, mély basszusok keménnyé teszik a dalt. A Cockiness megintcsak egy pergős, sok dobbal fűszerezett nóta, a dalszerzői munkában pedig maga az énekesnő is részt vett.
Az egyik személyes kedvencem a lemezről a Birthday cake, de hiába annyira jó szám és annyira kemény a hangszerelése és a szövege is, mindössze 1 perc 21 másodpercig élvezheti a hallgató.
Az első líraibb hangvételű dal a lemezen a hetedik helyre szorult, ez a We all want love. A Drunk on love megint csak lírai hangvételű, hiszen már eleve azzal indítja a dalt Rihanna, hogy "úgy érzem menthetetlenül romantikus vagyok". Technikailag nem egy egyszerű dal, de az énekesnőnek ez is jól áll.
A Roc me out bulizós dal és nagyon-nagyon fülbemászó. Nem is csoda, hogy ilyen jóra sikerült, hiszen Stargate jegyzi a nótát. Futurisztikus és egyben sötét a hangszerelés.
Még a Watch n Learn is tetszik, habár ez a Rihanna-féle karibi nótakör egy darabja, de még beveszi a gyomrom.
Az utolsó dal egy igazi ballada a Farewell, ami szerintem tökre felejthető.
Összességében egy olyan albumot sikerült összehozni, amit érdemes megvásárolnia még az egyszeri magyar zenekedvelőnek is, hiszen egy kivételtől eltekintve fantasztikus dalok vannak rajta. Az ember meghallgatja és party hangulata lesz.
Az hallatszik a dalokon, hogy nem kevés pénzt fektettek a lemez összerakására; rengeteg vokál hallatszik és a közreműködők névsorát végigfutva látható, hogy a legjobb producerek álltak fel Riri mögött. Dr. Luke, Stargate, Calvin Harris, The Dream vagy éppen Alex DaKid.
A lemez már kapható idehaza is, erre a linkre kattintva rendelhetitek meg!
Az összes dal meghallgatható az énekesnő VeVo csatornáján, ezen a linken!
Popular Posts
-
As i expected, the video is very similar to his Good feeling clip and the song too. Just the singer isn't the same. I love the song, i...
-
Az én legeslegnagyobb kedvenceim - és gondolom többen vagytok ezzel így - a Hurts lépett fel tegnap a fantasztikus német zenei fesztiválon a...
-
Natalia Kills új amerikai kislemeze a Kill my Boyfriend című dal lesz, amelyhez tartozó borítót ma tette közzé az énekesnő. Semmi extra,...
-
Habár nem sokat tudnak róla kis hazánkban, de Viva Starr lehet az első magyar világsztár (és mindezt nagy betűkkel írom, csak nem találom a...
-
After Miley's new years eve party in 2021 was a great succes she continued with the well tried recipe. Lots of stars and awsome vocals. ...
-
A két számomra kedves rapper Tinie Tempah és Lupe Fiasco közös dalt készített, melybe beugrott Eric Turner is aki részt vette Tinie ikon...
-
Esmée Denters a napokban osztott meg egy fotót, amely a City lights című klipjének forgatásán készült. Nagy durranás volt, amikor Esmée ...
-
Ez Lady Gaga karácsonyi ajándéka, nekünk, a címe Stuck on fuckin you. Live felvétel Gaga turnébuszából! Here is Lady Gaga's xmas ...
-
Happy New Year everyone! Haven't been so active lately, but this has to change in 2023! As the newest year approaches my need to have ...
-
Finally Delilah released her next video for the wonderful song called Breathe . The feeling when you hear the song is like if the melody a...
Like us on IG
Follow @bestmp3blogger on Instagram for updates!
Labels
new video
new song
USA
Újdonságok/News
news
european
featured
T.I.
RnB
dance
newcomer
Shakira
awards
X-Factor
top 10 video
video prewiev
electronic
talent show
Skylar Grey
Sugababes
Usher
Timbaland
Wolf Kati
scandalous
Selena Gomez
Viva Starr
alternative
urban
Sean Paul
Snoop Dogg
Sophie Ellis Bextor
Rewind
Taio Cruz
technical infos
worst
Willow Smith
Wynter Gordon
deep house
The Saturdays
VMA
Rita Ora
Sara Bareilles
Scientific Explanation
Tinchy Strider
soundtrack
Toni Braxton
Will. I. Am
Balaton Sound
Robin Thicke
Swedish House Maffia
Tankcsapda
rock
spotlight
Sean Kingston
Shy'm
Whintey Houston
Zsédenyi Adrienn
future house
tropical
Sade
Santana
T-Pain
Tinie Tempah
pop
remix
Rob Thomas
T.A.T.U.
chill
live performance
Karmin
Michael Calfan
Qveen Herby
Robbie Williams
Robin Schulz
Rye Rye
Shaggy
Sheryl Crow
Showtek
Skunk Anansie
Swizz Beatz
The Dream
Tiesto
Trey Songz
Young Jeezy
soul
spinnin deep
tech-house
Calvin Harris
Croatia Squad
Enormous
Klangkarussel
Klingande
Kygo
LG TeamGenius
Macklemore
Mahogany LOX
Me&My Toothbrush
Meduza
Meynberg
Nelly Furtado
canada
Nora En Pure
Ofenbach
Sam Feldt
Shodeinde Dorka
Slash
Sonique
Spice Girls
The Cataracs
Three 6 Mafia
Throwback Saturday
Tiziano Ferro
Train
Two Feet
Veca
Vintage Culture
album review
elect
euro
formabontó
house
hungarian
lady gaga
latin
lazulgatós
lüktető
minimal
noir
nu-disco
space
szeletelős
tv record
ushe
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése