X-Faktor 4. élő adás


Eredmény
A szavazók hülyék, de a leghülyébbek a mentorok! Minek tartanak bent egy újszülött csecsemővel rendelkező nőt, aki még ráadásul hamisan is énekel?!!!!!
Szabó Mariann esett ki, nem megérdemelten! Shodeinde Dorka volt a párbajtársa, aki igencsak alulmaradt a csatában, a mentoroknak ki kellett volna szavazniuk őt. De nem! Malek Miklós volt olyan IQ, hogy szavazategyenlőséget csinált és kinyitották a borítékot! Hát persze, hogy Dorka maradt! Persze, hogy rá szavaznak többen! Mert van egy aranyos kisbabája! Meg milyen kemény nő, hogy terhesen vállalta a feladatot! Csakhogy nem jól csinálja, amit csinál! Minden dalában van hiba és tessék őt hagyták bent a nézők és a mentorok együttesen. Most együtt cseszték el az eredményt, ez nem csak a mentorok lelkén szárad!
Ez volt Mariann esélye, ha az Unisex-szel nem lett sikeres, miért hiszik azt, hogy majd most tök egyedül áttörő sikere lesz! Az X-Faktorral igazi sztár lehetett volna, hatalmas, nemzetközi sztár!
Én azért bizakodó vagyok, de egy énekesnek minél nagyobb siker, sem elég! És ő most bentrekedt egy körben, ahonnan nagyon nehéz lesz kitörni! De én drukkolok neki, hogy sikerüljön!



20:00
Robbantott a mai adás! Az előzőre is azt mondtam, hogy az volt az eddigi legjobb, de ez most nagyon ütősen kezdődött Király L. Norbival! Hát valami őrült volt a srác! Ahogyan ott sétálgatott a díszletben fel s alá, aztán egyszer csak kiugrott onnan, mint egy bomba! Bumm!
Nagy volt, ACDC számot énekelt, a Big gun-t, ami egy Schwarzengger film betétdala volt!
Geszti azt mondta neki: "Prince azt nyilatkozta egyszer, amikor kimész a színpadra, olyan, mintha szexelnél a közönséggel. De neked megvolt az egész ország!"

Aztán jött az én kedvencem, Szabó Mariann! Akinek a dalválasztása meglepett, de azért titkon reméltem már előre, hogy ez a dal is el fog hangzani. Tina Turner Golden eye című daláról van szó, ami azért egy filmdal klasszikus számít!
Mariann, ma este igazán nőcisre vette a figurát. Egy elegáns fekete ruhát viselt, amin nem volt semmi sallang, csak egyszerű volt és szép. Magabiztosan lépkedett a tűsarkúban és szuperül énekelt! Az eleje kicsit gyenge volt, de a végére feltöltődött energiával!

Fellépett ma este Shodeinde Dorka is, aki az egyik kedvenc dalomat énekelte Mariah Carey-től az All i want for christmas-t (vicces, én is ezt gyakoroltam néhány hete az énektanárommal...), ami az Igazából szerelem című filmben hangzott el. Már az elején elment a hangja és a végére egészen hallatszott, hogy mennyire megviseli a dal! Ez egy nagyon nehéz szám, gyors is és magas is - a legrosszabb párosítás, énekesi szempontból. Aztán az első botlás után rájött, hogyan tudja kiénekelni azt a hangot és végig megvolt. A vége nem tetszett, nem tartotta ki magasan azt a "you"-t! Hát ennyi.

Aztán a reklám után jönnek a többiek is! És majd jövök vissza én is!

20:41
Színpadra állt ismét Vastag Tomi, aki már megint nem volt elég jó szerintem. Chad Kroeger és Josey Scott dalát a Hero énekelte, ami a Pókember betétdala volt (Sebestyén Balázs, még az előadót sem tudta pontosan:-p). Ő nem volt hős ebben a dalban, mindig mentegeti magát valamivel, hogy ez a koncepció, meg az! Kit érdekel? Ezek szerint nem jók a koncepciói! És Keresztes Ildikó folyton azt akarja bizonygatni a fiúval, hogy ő nem popos énekes, hanem mást is tud. Ez olyan, mintha Britney Spears-szel operát énekeltetnének! Hát ne már!

A Non-Stop megint nagyon jó volt, ők nem is voltak egyszer sem rosszak! Most mesefilmek dalait adták elő: Aladdin, Oroszlánkirály, Duck Tales, Madagaszkár, Süsü!
Mindegyik jó volt, főleg az elején a kicsi srác balett betétje, aztán meg amikor közbe beatboxolt Ádámnak! Az is király volt!
Ja és átváltottak egyszercsak Riszálom úgyis, úgyis-ra és az a tánc.....kész volt!
Keresztes Ildikó szerint ez egy saláta volt és annyira unta, mint amennyire élvezte! Szóval akkor tetszett is meg nem is?! Ja, azt hiszem. Ferónak viszont tetszett! Köszi!

Wolf Kati lehengerlő volt, mint mindig. Piroskának öltözött a "farkas" :-) De, nem azért! Jól nézett ki a piros szettben és egy nagyon-nagyon nehéz dalt választottak Feróval. Geszti szerint Seal Kiss for a rose című dala a "világ legnehezebb dala". De Kati megbirkózott vele. Fel véltem fedezni a produkcióban egy dinamikai vázat, amit elterveztek. Az eleje kis édi volt, aztán kitört az állat (azaz a farkas) Katiból, vagyis volt egy csúcspont, ahol mindenféle vonalakat meg céket döngetett és a végén, megint lecsitult. És egész végig nem tudott lelohadni a vigyor az arcomról, annyira jól éreztem magam közben!
Egyébként Keresztes Ildikó azt mondta neki, hogy olyan volt, mint egy gyönyörű boszorkány. Ezzel utalt a ruhájára is, aminek volt egy csukjája, meg arra a varázslatra is, ami Katiból árad. Ehhez kétség sem fér!

Most szünet van, de még lesz Veca, Csaba és Nikolas! Hamarosan jövök vissza!

21:20
Vastag Csaba egy mesebetétdalt énekelt, a Herkulesből a Tégy csodát! A mentoroknak nem tetszett, mert nem volt rajzfilmes a produkció! Kit érdekel? Magára formálja a dalt és úgy adja elő, ahogy akarja, mert ő értelmezi, neki jelent valamit! Mit kell kötözködni????? Köcsögök!
Ízlésesen volt romantikus!

Takács Nikolas-ról azt mondta a mentora mielőtt bejött, hogy ő a hang, a mosoly - én meg azt mondom, ő a kalap :-D
De viccet félretéve az Ain't no mountain high-ot énekelte, teljesen jól! Azt mondták neki, ha a telefonkönyvet énekelné el, az is jó lenne, mert annyira jó a hangszíne!
Szerintem nevezhetnénk akár nyugodtan magyar Justin Timberlake-nek, de nem Miklós a neve, hanem Nikolas....Na nem csak szívózok, jó ő úgy ahogy van.

Méltó befejezése volt az estének Janicsák Veca előadása, Whitney Houston ikonikussá nőtt dalát adta elő az I will always love you-t, amely a Több, mint testőr betétdala volt. Most Veca is ikonná emelkedett, akárcsak a dal. Végre tökéletesen énekelt, most először tetszett az előadása a négy adás során. De most nagy volt, Whitney Houston elhúzhat elvonóra - van aki fellépjen helyette!!!!
A produkciót vastapssal jutalmazta a publikum, megérdemelten.

Megint szünet van, lesz még közös produkció és extra fellépő aztán eredményhirdetés.

0 megjegyzés: